Oldjátok meg a keresztrejtvényt!
1. A kenderfeldolgozás során végzett közös munkából kialakult szokás, illetve közösségi hely, ahol az együtt végzett munka után táncos-zenés mulatságot is tartottak.
2. A 2014-2020 közötti időszak uniós fejlesztéspolitikájának egyik kiemelt prioritása. A folyamat támogatásának célja a kirekesztés elleni küzdelem és a hátrányos helyzetű csoportok felzárkózásának elősegítése.
3. Közösségben, önkéntes és kölcsönös alapon, egymás segítése érdekében végzett munka. Ez az együttműködési forma eredetileg a mezőgazdaságban alakult ki, de azt is így nevezzük, amikor rokonok, barátok segítenek egymásnak például a házépítésben.
4. Az Európai Bizottság egyik legsikeresebb és legismertebb programja, amely az európai felsőoktatási hallgatók tapasztalatszerzését, európai mobilitását segíti elő 1987 óta.
5. Ma is népszerű szokás, vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartó időszak, legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes mulatság.
6. Az adott közösség örökségének azon része, amelyet az elődöktől átvett, változatlan formában élnek meg és adnak tovább nemzedékről nemzedékre.
7. A fogalom azt a folyamatot, formát jelöli, amelyben két vagy több résztvevő (személy vagy szervezet) közösen, egymás segítésével, partnerségben dolgozik a közös célok elérése érdekében. Fontos jellemzője, hogy ebben a formában az erőforrások és az erőfeszítések eredményesebben hasznosulnak.
8. Felnőttoktatási, iskolán kívüli népművelési intézmény. N.S. Grundtvig alapította Dániában, Magyarországon is népszerű.
9. Az Európai Közösség egyik legfontosabb, az élet minden területén alkalmazott alapelve, melynek lényege, hogy nemzeti, etnikai, vallási stb. hovatartozástól függetlenül mindenki számára egyforma lehetőségeket kell biztosítani.
10.Az idegenforgalomnak az az ága, amelynek lényege, hogy a látogató vidéki környezetben, a vidéki életformát megismerve töltse el szabadidejét. A szálláshely szolgáltatás mellett magában foglalja a hagyományos vendéglátást, a legkülönbözőbb szabadidős szolgáltatásokat, programokat a természeti és kulturális környezet és értékek megismertetésének céljából.
A keresztrejtvény az alábbi elérési útvonalon tölthető le PDF formátumban:
A helyes válaszok mellett ennél a feladatnál a gyorsaság is kiemelt szereppel bír, ugyanis az első 15 helyes beküldő további pontokat kap.
A rejtvény megfejtését csapatnév feltüntetésével az alábbi online kérdőívben szükséges megadni:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése