2014. május 5., hétfő

IV. feladat: Találjátok ki!


Oldjátok meg a keresztrejtvényt!

1. Az Európai Unió polgárai által közvetlenül megválasztott és őket képviselő szervezet.
2. Melyik ország az Európai Unió legújabb tagországa?
3. Melyik az a város, ahol az Uniós tagországok belső határőrizet megszüntetését és a külső határok közös ellenőrzését jelentő egyezményét aláírták?
4. Melyik Európai Uniós ország rendelkezik bruttó hazai termék (GDP) tekintetében a legmagasabb (összesített) értékkel?
5. Az Európai Unió csúcsszerve, az EU-s állam- és kormányfők, a Bizottság elnökének találkozója?
6. Melyik ország volt az EU Tanácsának soros elnöke, amikor az elnökségi program részeként kidolgozták és elfogadták az Európai Unió Roma Stratégiáját?
7. Az Európai Unió hivatalos himnuszának, Ludwig van Beethoven IX. szimfóniájának kórus szövege alapjául használt Friedrich Schiller vers címe.
8. Melyik ország egykori miniszterelnöke az Európai Bizottság jelenlegi elnöke?
9. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa.
10. Milyen színű az 500 eurós bankjegy?
11. A 2013. európai évének hivatalos megnevezése?
12. Hány nevesített nemzetiséget ismer el a hazai szabályozás?
13. Melyik a "legkeletibb" EU-tagjelölt állam?
14. Melyik nyelvet beszélik a legtöbben anyanyelvükként az EU-ban?
15. Az Európai Parlament jelenlegi elnöke.
16. Milyen színű az Európai Egészségbiztosítási Kártya?

A keresztrejtvény az alábbi elérési útvonalon tölthető le PDF formátumban:


A helyes válaszok mellett ennél a feladatnál a gyorsaság is kiemelt szereppel bír, ugyanis az első 15 helyes beküldő további pontokat kap.

A rejtvény megfejtését csapatnév feltüntetésével az alábbi online kérdőívben szükséges megadni:

III. feladat: Mutassátok meg!




Mottónk: „Együtt Európában”

A csapat feladata, hogy a mottót megjelenítse valamilyen módon, a lehető legtöbb szereplő  bevonásával (flash mob, élőlánc, élőkép stb.). A feladat teljesítéséről - tetszés szerint - képeket és rövid leírást, vagy videót kell készíteni (a technikai eszköz nem számít értékelési szempontnak).

A feladat teljesítését bemutató leírást és képeket/videó(ka)t, vagy az azokat tartalmazó elérési útvonalat  a mai napon legkésőbb 18:00 óráig szükséges megküldeni az europahet@ikszt.hu e-mail címre a csapatnév feltüntetésével. Az első három, legalább 10 főt bevonó csapat esetében a gyorsaságot is értékeljük!

II. feladat: Írjátok meg nekünk!




Huszonöt éve, 1989. május 2-án kezdték el bontani az osztrák-magyar határzárat. A hírhedt vasfüggöny lebontása fordulópont volt Magyarország történelmében is és az európai történelemben is.  

A feladat ehhez kapcsolódik:  a versenyző csapat tagjai készítsenek legalább 2 interjút a településen élőkkel.

1."Fiatal koromban Európa..." 
Középkorúak, idősek emlékei
Amikor a vasfüggöny lebontása előtt, évtizedekig nem lehetett szabadon utazni európai országokba, és nem lehetett kapcsolatot tartani sem külföldiekkel, sem külföldre menekült magyarokkal, hogyan tájékozódtak mégis arról, hogy: Európa más országaiban hogyan éltek az emberek? Mi lett azokkal, akik elhagyták az országot? Volt-e a faluban, aki megpróbált Nyugatra disszidálni? Mi lett a sorsa?


2. "Nekem Európa..." 
25 évesnél fiatalabbak élményei, akik Magyarországon vagy az EU más tagországában külföldi fiatalokkal közös oktatási, szakmai programon vettek részt: mikor és miért voltak büszkék arra, hogy magyarok? Miért büszkék arra, hogy európaiak?

A feladathoz kapcsolódóan készítsetek fényképeket!

Az elkészült interjúkat és a fényképeket az europahet@ikszt.hu címre küldjétek meg csapatnév feltüntetésével 18:00 óráig!

Lépjetek kapcsolatba az MNVH megyei referensével!




A napi feladatokon kívül minden nap meghirdetünk egy feladatot, amely megoldásához szükség lesz az MNVH megyei referenseinek segítségére, megkeresésére és a játékba történő bevonására. A feladatként megadott kérdésre adott választ minden résztvevő csapat az MNVH megyei referens részére küldi meg e-mailben, legkésőbb 18:00 óráig. A helyes választ adó csapatok a megyei referenstől ugyancsak e-mailben kapnak egy betűt vagy szótöredéket, legkésőbb másnap délelőtt 10:00 óráig. A betűkből péntek (május 9.) reggelre áll össze a megfejtés, melyet már az europahet@ikszt.hu címre kell majd elküldeniük a csapatoknak.

A mai kérdésünk, melyre a helyes választ az IKSZT csapat MNVH megyei referense részére szükséges megküldeni:

Ki az Európai Tanács első (állandó) elnöke?

Az MNVH megyei referens pedig a helyes választ adó csapatok részére legkésőbb holnap délelőtt 10:00 óráig megküldi a heti feladat megfejtéséhez kapcsolódó szótöredéket!

A vetélkedő sorozattal kapcsolatos kérdések esetén az europahet@ikszt.hu e-mail címen készséggel állunk rendelkezésükre.

Kedves Kollégák, kalandra fel!

I. feladat: Derítsétek ki!

Derítsétek ki! kvízfeladatok megoldásai




2014. május 5.
Kvíz az Európai Unióról
1. Ki javasolta az Európai Szén-és Acélközösség felállítását 1950. május 9-én?
Robert Schuman
2. Melyik állam NEM tartozik az Európai Unió alapító államai közé?
Finnország
3. A hidegháború egyik jelképe volt a berlini fal. Közvetlenül a megépítése előtt olyan határzárat építettek, mint a Vasfüggöny volt az osztrák-magyar határon. Hány tonna szögesdrót felhasználásával állították fel a berlini határzárat 1961. augusztus 13-án?
500
4. Melyik ország nem Európai Uniós tagország?
Svájc
5. Mit jelképez a 12 csillag az Európai Unió zászlaján?
Az Európai Unió megalakítását 12 neves európai személyiség kezdeményezte. Innen a 12-es szám.
6. Melyik nem tartozik az Európai Unió hivatalos nyelvei közé?
Orosz
7. Melyik Európai Uniós országban van szükségünk munkavállalási engedélyre?
Egyikben sem
8. Melyik országok tartoznak az Európai Unió tagországain kívül az EURES övezethez?
Svájc, Liechtenstein, Norvégia és Izland
9. Szükségünk van-e tartózkodási engedélyre ha az Európai Unió egy másik tagállamában szeretnénk hosszabb ideig tartózkodni?
Ha 3 hónapnál hosszabb ideig szeretnénk egy másik tagállamban tartózkodni, akkor szükség van az adott ország engedélyére.
10. Melyik honlapon tudunk böngészni ha külföldön szeretnénk tanulni?
http://ec.europa.eu/ploteus
11. Bármilyen munka betölthető egy másik állam állampolgára számára az Európai Unióban?
Nem, mert vannak olyan munkakörök, amelyek korlátozás alatt állnak, és csak az adott állam állampolgárai tölthetik be az adott munkakört.
12. Melyik – a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvényben -  deklarált hazai nemzetiség nem rendelkezik Európai Uniós anyaországgal ?
ruszin
13. Mekkora a becsült lélekszáma az „Európa legnagyobb kisebbsége” jelzővel is illetett cigányságnak az EU-ban?
10-12 millió
14. Hány nevesített kisebbséget ismer a hazai szabályozás
13
14. Melyik nem az Európai Unió intézménye?
Európa Tanács
15. Mely városban nincs EU-intézmény?
Frankfurt
16. Mi az Európai Unió mottója?
Egyesülve a sokféleségben
17. Hány képviselője lesz az újonnan választott Európai Parlamentnek?
751
18. Hány képviselői helye van Magyarországnak ez Európai Parlamentben?
21
19. Az Unió történetének mely fontos eseménye volt Maastrichtban?
Aláírták az Európai Unió létrehozásáról szóló dokumentumot.
20. Hányféle címletű euró bankjegy létezik?
7
21. Az EU követelésére mikor tért át Nagy-Britannia a tízes mértékrendszerre?
Még nem tért át.
22. Melyik országnak van a legtöbb nem EU - tagállam szomszédja?
Görögország
23. Mit lehet tenni az euró övezeti tagállamok még maradt nemzeti bankjegyeivel és érméivel?
Be lehet váltani az országok jegybankjainál.
24. Nevezzen meg legalább 5 olyan országot, melyek nem vezették még be az egységes európai pénznemet, az eurót!
Magyarország, Egyesült Királyság, Dánia, Svédország, Lengyelország, Horvátország
25. Melyik ország jelenleg az Európai Unió Tanácsának soros elnöke?
Görögország

   
2014. május 6.
KAP kvíz
Kérdés
Helyes válasz
1. Kit nevezünk a KAP szülőatyjának?
Sicco Mansholt
2. Ki mondta: "A Közös Agrárpolitika elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően biztosítani tudjuk az élelmiszertermelést, és területeink több mint felének a jövőjét."
Dacian Cioloş, az EU mezőgazdasági biztosa
3. Az Európai Unió költségvetésének hány százalékát fordítja a KAP megvalósítására?
40
4. Az alábbiakban felsoroltak közül melyik nem a KAP egyik pillére?
Agrárgazdaság
5. Az EU 28 tagállamában hány mezőgazdasági termelő van?
közel 14 millió termelő
6. Mi a legjellemzőbb az Európai Unió mezőgazdaságára?
15 hektár körüli családi gazdaságok
7. Az alábbiakban felsoroltak közül melyik nem a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó KAP fő irányvonala?
c. A természeti erőforrások fenntartható használata és az éghajlatváltozás elleni küzdelem.
8. Megtermelünk-e Magyarországon annyi élelmiszert, mint amennyit elfogyasztunk?
Nem
9. Magyarország hol értékesíti a legtöbb élelmiszert külföldön?
Németországban és Romániában
10. Melyik a kakukktojás?  A KAP célja, az agrárgazdaság támogatásán túl:
a közlekedési infrastruktúra fejlesztése
11. Miről nevezetes dátum 2013. december 16-a?
A legutolsó KAP-reform elfogadása az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési Tanácsa által.
12. A gazdák jövedelmük kiegészítéséhez, ill. megalapozásához évente támogatást kapnak az Európai Uniótól. Ennek közismert formája a (föld)területalapú támogatás. Ki kaphat ilyent 2014-től?
Az, aki a földet megműveli
13. Ha Péter gazda 15 hektár 25 aranykorona értékű szántóföldön termel 60 % búzát és 40 % borsót, Pál gazda pedig 15 hektár 8 aranykorona értékű rétről szénát takarít be, melyiküknek mennyi területalapú támogatás jár 2014-re?
Mind a ketten ugyanannyi EU-támogatást kapnak, és ez 2014-ben 227 euró x 15 hektár = 3405 euró, forintra átváltva
14. A KAP 2014-től segíti a gazdálkodókat, hogy többet tegyenek a környezet védelméért. A jövedelemtámogatás egy részéhez csak akkor juthatnak majd hozzá, ha az éghajlat és a környezet számára kedvező termelési eljárásokat alkalmaznak, pl. többféle növényt termesztenek, sövényeket, tavakat, erdőt vagy a talaj és a víz minőségére kedvezően ható növényekkel borított területeket tartanak fenn. A gazdálkodók közvetlen támogatásának hány %-át lesz kötelező a környezetvédelmi feltételek teljesítésére,“zöldítésre” fordítani?
30
15. Minek a rövidítése az EMGA?
Európai Mezőgazdasági és Garancia Alap
16. Mi a 2014-2020 közötti KAP egyik hívómondata?
Közös európai agrárpolitika: ápoljuk gyökereinket!
17. Mi a NATURA 2000 program célja?
Biológiai sokféleség megőrzése
18. Melyik a kakukktojás? A fenntartható mezőgazdaság magába foglalja az alábbiakat:
zöldenergia előállítása, fosszilis energiaforrások felhasználása
19. Az élelmiszergazdaság legfontosabb célja a 2014-2020 közötti időszakban:
az élelmiszerbiztonság növelése
20. Melyik a kakukktojás: Mi járulhat hozzá az agrárgazdaság hatékonyságának növeléséhez?
a termésátlagok növelése különböző adalékanyagokkal
21. Melyik állítás az igaz?
A mezőgazdaság és az agrár-élelmiszeripar jelenleg 46 millió munkahelyet és az európai GDP 6%-át képviseli.
22. Melyik állítás igaz?
A KAP-on keresztül biztosított jövedelemtámogatás 30%-át fenntartható gazdálkodási gyakorlatokhoz, mint például a növénytermesztés diverzifikálásához és az ökológiai területek fenntartásához kapcsolja.
23. A fiatal termelők ösztönzése igazi kihívást jelent az uniós vidékfejlesztés számára. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program eredményei szerint hány  fiatal gazdálkodó részesült induló támogatásban?
közel 3300
24. Melyik a kakukktojás: Milyen okok vezettek a KAP létrehozásához?
a szójatermelés válsága
25. Miért vezették be az állatjóléti normákat?
Biztonságos élelmiszer kizárólag egészséges és megfelelően tartott állatokból származhat.
  
2014. május 7.
Kvíz a vidék- és közösségfejlesztésről
Kérdés
Helyes válasz
1. Ki volt Darányi Ignác, a Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási keretprogramjának névadója?
A XIX-XX. századforduló egyik jelentős agrárpolitikusa, 12 évig földművelésügyi miniszter volt
2. Az EU tagállamaiban a lakosság hány százaléka él vidéki térségekben?
több, mint 56%
3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a 2014-2020 közötti időszakra a korábbiaktól eltérően nem tengelyeket, hanem prioritásokat fogalmaz meg. Hány prioritás van?
6
4. Az alábbiak közül melyik nem az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (vidékfejlesztési intézkedések finanszírozását biztosító uniós pénzügyi alap) 2014-2020 közötti időszakra szóló prioritása?
A foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése.
5. Mi a közösségi vállalkozások lényege?
A megtermelt profitot közösségi célokra, társadalmi, környezetvédelmi problémák megoldására fordítják.
6. Az EU minden évre kiválaszt egy témát, amelyre fel akarja hívni az emberek figyelmét és amellyel kapcsolatban a párbeszédet és a vitát ösztönözni kívánja annak érdekében, hogy megváltozzon az emberek hozzáállása. Melyik évben hirdették meg elsőként az európai évet?
1983
7. Mit választott az EU 2011-ben az európai év témájának?
önkéntesség
8. Az Európa 2020 stratégia, amely az EU 10 évre szóló növekedési stratégiája, milyen növekedési célt határozott meg?
intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés
9. Mióta szerepel magyar minisztérium elnevezésében a vidékfejlesztés?
1998
10. Kitől származik az idézet: „nem a vidék népességmegtartó képességére van szükség, hanem a képességmegtartó népességre”?
Kemény Bertalan
11. Melyik az a szolgáltatás, amelynek létrehozása fenti idézet szerzőjének nevéhez fűződik, és célja „az aprófalvak és a külterületi lakott helyek intézményhiányból eredő települési hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, egyes alapellátásokhoz való hozzájutás biztosítása”?
falugondnoki szolgálat
12. Minek a rövidítése a HAM?
Helyi Aktivációs Műhelynap
13. Minek a rövidítése az EPIR?
esélyegyenlőségi programiroda
14. Kiről nevezték el a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Roma Vidékfejlesztő Fiatalok ösztöndíjprogramját, melyben 25 vidék- és közösségfejlesztés terén elhivatott, felsőoktatásban tanuló roma fiatal vesz részt?
Czinka Panna, cigányprímás
15. Milyen elismeréssel díjazta a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, a TermészetBÚVÁR Alapítvány és a Tisza-Tavi Regionális Marketing Iroda munkáját 2012-ben a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöksége?
Év Vidékfejlesztő Közössége Díj
16. Az Európai Unió 1991-ben fejlesztési programot indított el, amely LEADER mozaikszó néven lett ismert. Minek a rövidítése a program elnevezése?
Közösségi Kezdeményezés a Vidéki Gazdaság Fejlesztéséért
17. Hány LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) működik ma Magyarországon?
95
18. A vidék hagyományos szerepéből fakadóan a vidékfejlesztés nem értelmezhető a mezőgazdaság nélkül. Az alábbiak közül melyik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak közvetlenül a mezőgazdaság támogatását célzó tengelye?
1.
19. Az ÚMVP mely tengelyének keretében támogatták az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) programot?
3.
20. Mi a LEADER program egyik legfőbb jellemzője?
A helyi önkormányzatok, vállalkozók és a civil szervezetek együtt döntenek a térség fejlesztési stratégiájáról, és támogatást adnak ennek megvalósításához.
21. Hogyan nevezik azt a turisztikai-vidékfejlesztési kezdeményezést, amelynek célja a helyi közösségek aktív részvételével megvalósuló, a helyi természeti és kulturális értékeket feltáró, szelíd és ökoturisztikai fejlesztések támogatása?
zöldút
22. Mely két szervezettel írt alá együttműködési megállapodást a NAKVI 2014. március 12-én, a harmadik alkalommal megrendezett Országos IKSZT Szakmai Találkozón?
Informatikai és Könyvtári Szövetséggel és Könyvtári Intézettel
23. A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Programban lehetőség nyílik tematikus alprogramok kidolgozására, amelyek egy-egy speciális téma kiemelt támogatását jelentik. Az alábbiak közül melyik téma nem tematikus alprogram?
Rövid ellátási lánc tematikus alprogram
24. A 2014-2020 közötti időszakban hogyan nevezik a LEADER típusú, helyi közösségek által megvalósítandó kezdeményezést?
Közösségvezérelt helyi fejlesztések (CLLD)
25. Milyen a „közösség által támogatott mezőgazdaság”?
Városi fogyasztói közösségek azzal támogatják a vidéki családi gazdaságokat, hogy közvetlenül vásárolják meg tőlük a vegyszermentesen előállított zöldséget, gyümölcsöt. Ez az európai gyakorlat Magyarországon most kezd elterjedni.

2014. május 8.
MNVH kvíz
Kérdés
Helyes válasz
1. Minek a rövidítése az MNVH?
Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat
2. Mi a kapcsolat az MNVH és a NAKVI között?
A NAKVI- ban működik az MNVH Hálózati és Projektkoordinációs Igazgatósága
3. Ki lehet tagja az MNVH-nak?
A vidékfejlesztésért elkötelezett szervezetek és magánszemélyek
4. Ki az MNVH jelenlegi elnöke?
Dr. Medgyasszay László
5. Hány tagja van az MNVH Elnökségének?
13
6. Mit biztosít az MNVH a tagjainak?
Tapasztalatcseréket, tanulmányutakat, információt a hazai és az európai vidékfejlesztés bevált gyakorlatairól, innovatív módszereiről, újdonságairól
7. Hogy nevezik az MNVH javaslattevő, támogató szervét, ami legfeljebb kétszáz tagból áll?
Tanács
8. Az MNVH gyakran tart fórumokat vidéken. Hol ülésezett 2013. május 8-án az MNVH Tanácsa?
Alsóörs
9. Milyen szimbólum volt az MNVH logója 2010-ig?
tulipán
10. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózatot, amelyben Magyarországot az MNVH képviseli, az Európai Bizottság indította útjára. Melyik évben?
2008
11. Mely Európai Uniós forrást használja az MNVH?
EMVA
12. Hány évig tart egy programozási időszak?
6
13. Hány szakosztály működött a 2006-2013-as programozási időszakban?
4
14. Hány megyei referens látja el az MNVH hálózat-építési feladatait országszerte?
19
15. Hol jön jól, ha az embernél korona van, amikor fizetni akar?
Koppenhágában és Veszprémben
16. Hány regisztrált tagja van az MNVH-nak?
10.000 fő felett
17. Mikor lehet az MNVH regisztrációt elvégezni az elektronikus felületen keresztül?
regisztráció elvégzése a hónap bármely napján lehetőség van
18. A hónap mely időszakában van lehetőség az előzetes nyilvántartásba vétel kezdeményezésére?
a hónap első teljes hetében
19. Milyen projektötletek benyújtására van lehetősége az előzetes nyilvántartásba vett partnereknek?
ismeretátadás, kiadványszerkesztés, rendezvényszervezés témákban
20. Mi a címe az MNVH által negyedévente megjelentetett kiadványnak?
Magyar Vidék Mozaik
22. Hogy fér el 1 Szatyorban 100 db saláta és 100 db káposzta?
Úgy, hogy a Szatyor bevásárló közösség tagjai megvesznek egyszerre legalább ennyit biotermelőktől
23. Milyen néven rendezett eseményt az MNVH 2014. február 8-án a budapesti Millenárison?
Magyar Vidék Napja
21. A 2013. évi Tanyafejlesztési Program keretében hány pályázat részesült támogatásban?
529
24. Mekkora forrás állt rendelkezésre a 2014. évi Hungarikum pályázat során?
144 millió forint
25. Melyik két település jellegzetes terméke Hungarikum?
Békéscsaba és Gyula